Túl ötvenen is nagyon vidáman
Túl ötvenen is nagyon vidáman
Lehet, hogy rózsaszín és csöpögős mondat, de szerintem nincs messze az igazságtól az, hogy kortól teljesen függetlenül tényleg azok vagyunk, akik legbelül vagyunk. Nem azok, akiknek mások látnak. Emiatt nem is érdemes olyan korlátokba zárni az életünket, amiket a külső világ diktál.
Még ha furcsának is hangzik, hogy én huszonéves kortól igen messze állva is, összehívom a barátokat, hogy együtt együnk, zenével a háttérben, gőzölgő kávéval a kezemben. És nevetünk. Eszünk. Konzervatívan szárnyalunk. Hölgyeknél egy sütisütögetős -bájcsevegős, uraknál egy jó őszi forraltboros – sültkolbászos -beszélgetős férfias délután keretében. Igen, az élet szép. De van, amikor tényleg bőven kellenek azok a személyes erőfeszítések és kezdeményezések, amikkel felszedem a lelkem a hideg padlóról.
Ha már régóta kiszálltunk a társasági élet sziporkázásából, próbáljuk meg piciben újrakezdeni. Friss kotyogós kávé, egy kis házi sós stangli, egy régi barát áthívása. Kis kiöltözés. Vendéglátás. Ezaz. Végre. Együtt.
//Olivka//